Bükk Brigitta gondozónő is a díjazottak között


A Baptista Szeretetszolgálat 2013-ban elismerő díjakat alapított azzal a céllal, hogy az általa fenntartott intézményekben dolgozó, kiváló szakmai tevékenységet végző kollégákat elismerje és megköszönje áldozatos munkájukat. A 2019-es esztendő díjait december 2-án, hétfőn délután adtuk át.

 Az elmúlt hét év során 245 kollégánk kapott díjat abból a közel 2500-ból, akik az ország különböző feladatellátási helyein lelkiismeretesen végzik munkájukat. Papp János, a Magyarországi Baptista Egyház elnöke és Dr. Szilágyi Béla, a Baptista Szeretetszolgálat alelnöke köszöntötte az oktatási és a szociális terület díjazottjait a Kempinski Hotel Corvinusban. Az eseményen mások mellett jelen volt Hári Tibor, a Baptista Szeretetszolgálat ügyvezető főigazgatója, Dr. Szabó Csaba oktatási főigazgató és Gál Dávid ügyvezető igazgató is. A nagyszerű előadóművész, Agárdi Szilvia énekelt.       

Ócsai Nagy Pál Díj:

Juhar Emőke, a budapesti Andor Ilona Ének-Zenei Általános és Alapfokú Művészeti Baptista Iskola igazgató-helyettese.

Köszönet Érem:

Derdák Mercedes, a Cserepka János Baptista Általános Iskola, Középiskola és Sportiskola Pécs igazgató-helyettese.

Minden Tisztelet Érem:

Kissné Lesnyák Beáta pedagógus, munkaközösségvezető, a téglási II. Rákóczi Ferenc Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Baptista Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola.

Közösség Önzetlen Szolgálatáért Érem:

Baptista Szeretetszolgálat Gyöngyszem Óvodája, Kótaj.

Az év nevelőtestülete a törökszentmiklósi BSZ EJSZ Kölcsey Ferenc Általános Iskolája lett.

Az év intézményvezetője:

Kökény István, a budapesti VIK Vendéglátó, Turisztikai, Szépészeti és Üzleti Baptista Középiskola igazgatója.    

Csopják Attila Díj:

Gyuró Anikó, a Baptista Szeretetszolgálat Szeretetotthonának vezetője, Pécs.

Elnöki dicséretben részesült:

Törökné Altrichter Andrea gazdasági ellenőr.

Elnöki elismerésben részesült:

Bakajáné Somogyi Zsuzsanna, a miskolci Női Lakóotthon intézményvezetője,

Gróf András, a budapesti REVIP Hajléktalanok Átmeneti Szállójának intézményvezetője,

Tőkés Tibor, a debreceni Boldogkert Támogatott Lakhatás intézményvezetője.

Elnöki Köszönet Érem:

Bükk Brigitta, a Tábita Alapszolgáltatási Központ gondozónője,

Varga Róbertné, a Rétsági Baptista Pont vezetője,

Csábi Szilvia intézményvezető, Szorgos Kezek Háza, Vác,

Zsitvay Katalin szakmai tanácsadó, Hegymenet Klub.

Cserepka János Érem:

Oláhné Lovas Beáta könyvelő,

Fábián Éva munkatárs,

Fellegi Kató munkatárs,

Vass Rózsa gazdasági ellenőr.

 

Gratulálunk!    

    

Top