A szociális területen dolgozókat ünnepeltük


A baptisták intézményi családjához tartozó Tábita Alapszolgáltatási Központ és Országos Szociális Segítő Központ vezetői idén is fontosnak tartották, hogy a szociális munka területén dolgozó munkatársakkal együtt megálljanak egy napra, és megünnepeljék a Szociális Munka Napját.

Miközben hálát adtunk a járvány idején Isten védelméért, az erőért és a kitartó munkatársakért, most már hagyományként köszönetet is mondott intézményvezetőnk, Dr. Heidl Beáta azoknak a szakembereinknek, akik felelősségteljesen, áldozatkészen és nagy szakmai alázattal végezték ebben az évben is munkájukat az elesettekért, kirekesztettekért, támogatásra és segítségre szorulókért.

Méltó ünneplésként a két intézmény vezetése egy budapesti étterembe hívta meg azokat a gondozókat, ápolókat, szociális munkásokat, akiket idén telephelyvezetőjük a Szociális Munka Díj kitüntetésére jelölt, és ezt a vezetők elfogadták. Egy kiadvány is készült a díjazottakról, amelybe szerepel az a méltatás, amit a közvetlen vezetőjük, egy munkatársuk vagy épp egy gondozottjuk, illetve azok rokona fogalmazott meg róluk. Ezek elhangzottak az ünnepélyes alkalmon, majd egy ajándék kíséretében megkapták a munkájukat, odaszánásukat elismerő oklevelet.

Összesen húsz munkatárs részesült kitüntetésben, közöttük a tizenegy telephelyről egy-egy gondozó, néhány telephelyvezető, akik hűségesen, állhatatosan, megbízhatóan végzik sok éve munkájukat, egy nyugdíjba menő régi munkatárs, valamint sikeres drogprevenciós pályázatunk oszlopos tagjai. Az eseményen – amely a járványhelyzet miatt szűk körben lett megrendezve, és sajnos nem minden kitüntetett tudott eljönni – jelen volt Hári Tibor, a Baptista Szeretetszolgálat ügyvezető főigazgatója is.

Ezúton gratulálunk a díjazottaknak, és kívánunk jó egészséget, örömet és kitartást további életükre, munkájukra!

 

A 2021-es esztendő elismert munkatársai: Pintér Klaudia, Sulyok Nikolett, Berta Dóra, Hentes Ildikó, Rudiné Balla Judit, Béres Ani, Zámbó Tamásné, Láposiné Ősi Ágnes, Hegyi Aranka, Teiter Tamásné, Kreisz Zoltánné, Fejes Imréné, Nemes Gyöngyi, Kupor Imre, Patai Zsoltné, Gerencsérné Roznár Edit, Molnár Balázsné, Somogyi Lívia, Horgász Mariann, Mike-Erdődi Zsuzsanna.

 

 

Galéria: A szociális területen dolgozókat ünnepeltük

Top