Nyílt nap és fotókiállítás Esztergomban


A Baptista Szeretetszolgálat intézményi családjához tartozó Regionális Szociális Intézményfenntartó Központ márciusban ünnepélyes külsőségek mellett adta át a Dr. Leel-Őssy Lóránt Tábita Esztergomi Telephelyet, majd Esztergom városával együtt felavattuk a névadó emléktábláját. Április elején a pszichiátriai és szenvedélybetegek nappali intézménye nyílt napra, egy kis ismerkedésre várta a helyi közösség tagjait. Megnyitottuk a Lépcső Galériát, a kiállítás azóta is látható az intézményben: Lovas Árpád esztergomi alkotó amerikai nincstelenekről készítette megrázó erejű szociofotóit. A tárlat megnyitójáról a megyei napilap is beszámolt. Az intézményben május 27-én – akkor már közös főzéssel, más programokkal – ismét lesz nyílt nap.

Galéria: Nyílt nap és fotókiállítás Esztergomban

Top