Bár fenyegetően közeledtek az esőfelhők, az időjárás megkímélte azokat a gyarmatiakat, akik úgy döntöttek, a sorrendben negyedik Önkéntes Napon is tesznek azért, hogy településük szebb és élhetőbb hely legyen. E cél érdekében 2017. szeptember 23-án, szombaton délelőtt gyülekeztek a helyszínen az önkéntesek, akik létrával, ecsettel, festékkel és egyéb szerszámokkal felszerelkezve kezdték meg a munkát, hogy aztán órákkal később elégedetten szemlélhessék meg a helyi Polgárőrség megújult faházát.
A Polgárőrség Gyarmat egyik legfontosabb civil szerveződése, tagjai a Helyi Közösségi Támogató Csoportnak is. A munka után a szervezők azzal kedveskedtek a résztvevőknek, hogy őket egy kis családi szórakozásra, időtöltésre várták a helyi futballpályán. Ott aztán sátrat és ugróvárat építettek, finom sertéspörköltet készítettek, palacsintát sütöttek. Sort kerítettek arra is, hogy a HKTCS tagjai megbeszéljék a legközelebbi teendőket: mi lesz a következő munka, mi lesz a feladat. Kiderült: a legközelebbi, sorrendben ötödik Önkéntes Napon az óvoda kerítését festik majd le az arra jelentkezők. A festést előkészítő munkálatok egyébként máris elkezdődtek.
Már kezd megszokott jelenséggé válni, hogy a gyarmatiak jelzik a Helyi Támogató Csoport tagjai felé, ha szívesen önkénteskednének, vagy éppen arra vonatkozó javaslattal keresik meg őket, hogy a falu mely részét lehetne tovább szépíteni, alakítani. Ilyen felvetés nyomán körvonalazódik az a munka is, amelynek során kerül majd sor a temetőnek, és környékének rendbetétele is.
Az ugyancsak szokássá vált, hogy míg a felnőttek dolgoznak, addig a gyerekekkel játékos formában ismertetik meg az önkénteskedést, s láttatják a jó, követendő példákat.