Támogatott lakhatás pszichiátriai betegeknek


A Baptista Szeretetszolgálat intézményi családjához tartozó Regionális Szociális Intézményfenntartó Központ és a Tábita Alapszolgáltatási Központ csütörtökön délelőtt ünnepélyes külsőségek mellett zárta a „Támogatott lakhatás kialakítása és alapszolgáltatások fejlesztése Esztergomban” című projektet. Az esemény keretein belül adták át a Petőfi Sándor utcában lévő, pszichiátriai betegek számára újonnan kialakított támogatott lakhatás épületét is.

 

Csizi Péter, a Belügyminisztérium szociális ügyekért felelős helyettes államtitkára Esztergomban egyebek mellett elmondta: hazánkban megszűnik minden olyan pszichiátriai intézmény, amely azt a gyökerű szocialista örökséget idézi, amikor a problémákat nem megoldani, hanem elrejteni akarták. Fontosak a támogatások, hiszen kellenek a források, szükség van infrastruktúrára, de kell az összefogás, a közös szakmai akarat. Ebben pedig tavaly az összes szereplő jelesre vizsgázott: az országban kevesebb mint egy év alatt 34 pályázat útján, mintegy 16 milliárd forint értékben 711 új férőhely jött létre, de az összes férőhelyek száma a támogatott lakhatási programban jelenleg már 5210. Ezek minimum 6, maximum 12 személyes otthonok, amelyek egyéni igényeket elégítenek ki. A helyettes államtitkár hozzátette, vissza kell térni azokhoz a történelmi időkhöz, amikor az egyházi gondoskodás még természetes volt. Ez a szemlélet továbbra is kiemelten fontos cél minden területen a gondoskodáspolitikában.

Erős Gábor országgyűlési képviselő kiemelte, a Baptista Szeretetszolgálat is egy olyan karitatív szervezet, amely fontos szerepet tölt be, hiszen ha nincs a segítség, belegondolni is nehéz, milyen helyzetbe kerülnének a rászorultak. Lényeges, hogy embertársainknak elvigyük a hírt: mindenki egyformán fontos!   

Szilágyi Béla, az idén már 28 éves Baptista Szeretetszolgálat elnöke többek között arról beszélt, a cél az, hogy „meghallgató” segítők legyenek, személyre szabott ellátást biztosítsanak az ellátási formák minden területén. Az 500 éves baptista közösség célja, hogy a Mindenhatótól kapott szeretetet elérhetővé tegye mindazok számára, akik arra különösen rászorulnak. „Erre szántuk magunkat,”, köszönte meg a Belügyminisztérium támogatását, a régió és a város segítségét.  

 A 225 milliós, európai uniós támogatási forrásból megvalósuló projekt 12 pszichiátriai beteg számára támogatott lakhatást és közösségi ellátást biztosít, valamint fejleszti a már meglévő házi segítségnyújtás szolgáltatást Esztergomban két helyszínen, a Dobozi Mihály és a Petőfi Sándor utcában. 


A Baptista Szeretetszolgálat 2023-ban alakított ki pszichiátriai- és szenvedélybetegek nappali ellátásával foglalkozó gondozóházat, mely mindkét betegségcsoportban 50 ember fogadására alkalmas. A 140 négyzetméteres létesítményben a szervezet által Esztergomban végzett tevékenységek is helyet kaptak, mint a házi segítségnyújtás, a szociális étkeztetés, az élelmiszermentő program és a kábítószer-élvezők elterelő kezelése. A Dr. Leel-Őssy Lóránt Tábita Esztergomi Telephely nyolcvan munkatársa mintegy ötszáz rászorulóról gondoskodik a városban és tágabb környezetében. Az 1996 áprilisában alakult Baptista Szeretetszolgálat csaknem háromezer munkatárssal és több száz önkéntessel végzi tevékenységét országszerte és a világ számos országában.

 

Galéria: Támogatott lakhatás pszichiátriai betegeknek

Top